Botos Dóra

A gimnázium életem egyik legmeghatározóbb 4 éve volt. Amikor oda jártam fel sem fogtam igazán, hogy milyen alapokra teszek szert, amit a későbbiekben nagyon jól fogok tudni kamatoztatni. Visszagondolva csak jót tudnék elmondani a gimnáziumi évekről. Biztos tudást adott, továbbá megtanultam bízni önmagamban, ami az egyetemen nagyon fontos főleg egy-egy vizsga alkalmával, szóval nem hiábavaló volt a sok feleltetés és számonkérés.  A pedagógusok mindig támogattak míg a gimnázium falai között töltöttem a mindennapjaim, de még most is ösztönöznek a minél jobb teljesítményre, például biztató szavakkal és elismerő tekintetekkel. Nagyon hálás és büszke vagyok arra, hogy ebben az iskolában tanulhattam és arra is, hogy ilyen segítőkész tanáraim voltak, akikhez bármilyen problémával bizalommal fordulhattam.  Most, hogy már nem vagyok középiskolás, nagyon sok mindenre rájöttem, hogy mi miért történt, miért viselkedtek a tanárok úgy ahogy és teljesen más szemmel nézek vissza az eseményekre, mint akkor, amikor benne voltam. Mondhatnám azt is, hogy értelmet nyert minden szabály, követelés, számonkérés és a szigorúság is, amiket esetleg annak idején néha igazságtalanságoknak gondoltam. Ezeknek hála elértem a célomat, bekerültem a felsőoktatásba és úgy gondolom, hogy azon az úton vagyok, amelyik számomra a helyes. Ezek nélkül az "igazságtalanságok" nélkül nem sikerült volna. Mindig hálával és szeretettel gondolok vissza, hiszen azt a sok jót, amit ott kaptam nem tudnám elfelejteni. Majd ha egyszer a diplomával a kezemben gyógypedagógus leszek, szeretnék olyan tanár lenni, mint amilyenek nekem voltak. 

Karcagi Nagykun Református Gimnázium 5300 Karcag, Madarasi út 1-3. E-mail: info@reformatus.eu