Tollaslabda Megyei Diákolimpiai Döntő - 2017. február 12.

Tollaslabda Megyei Diákolimpiai Döntő - 2017. február 12.


Először az V. korcsoportban kezdődtek meg a versenyek. A csapatokat két csoportba osztották, és csoportonként az első négy helyezett játszhatott tovább a nyolcasdöntőben. A fiúknál Sarkadi Bencének nem sikerült a négy közé jutás. A lányoknál viszont három tanulónk is bekerült nyolc közé. Végül Mátyus Annának jött ki jobban a lépés, ő döntőt játszhatott. Sajnos meg kellett hajolnia a nagyobb tudás előtt, így ezüstérmet szerzett. Demeter Zsuzsa a bronzéremig jutott.

A VI. korcsoportban a lányoknál 17 versenyző mérte össze erejét. Nagy Klaudiát kiemelték, így ő kihagyta a csoportmérkőzéseket, csak a nyolc között kezdte meg szereplését. Fokozatosan lendült játékba. A döntőbe jutásért vívott küzdelemben nagy csatában diadalmaskodott, így döntőt játszhatott. Ott már ellenállhatatlan volt és ismét első helyen végzett. Szépen szerepelt a többi versenyzőnk is. Füzesi Marietta a bronzéremig menetelt. Fási Zsuzsa a hatodik helyen végzett. A fiúk mezőnyében karcagi döntőt láthattunk. Magas színvonalú mérkőzésen Zsembeli Zsadány szerezte meg az aranyat Szentesi Ákos ellenében. Puskás Máté is szépen szerepelt, a harmadik helyen végzett.



Tollaslabdacsapat: Szabó Kira, Puskás Máté, Sarkadi Bence, Mátyus Anna, Szentesi Ákos, Nagy Klaudia, Zsembeli Zsadány, Antal Bernadett, Szarka Annamária, Demeter Zsuzsa, Füzesi Marietta, Fási Zsuzsanna, Fórizs Fanni.

Karcagi Nagykun Református Gimnázium 5300 Karcag, Madarasi út 1-3. E-mail: info@reformatus.eu