Refis siker az Egészségügyi és Szociális Diákkonferencián Székesfehérváron

Refis siker az Egészségügyi és Szociális Diákkonferencián Székesfehérváron


A téli szünet előtt érkezett iskolánkba a pályázati kiírás a XX. Egészségügyi és Szociális Diákkonferenciára. Amikor a témaköröket ismertette Nagy Jánosné tanárnő, nem is volt kérdés számomra, hogy miről is fogok írni. A téma nem más volt, mint a transzplantáció a beteg szemszögéből. Édesapám kétszeres vesetranszplantált, így kézenfekvőnek tűnt, hogy erről fogok dolgozatot készíteni. 2017. március 6-án értesültem arról, hogy bejutottam a XX. Országos Egészségügyi és Szociális Tudományos Diákkonferencia döntőjébe, ami hatalmas öröm volt számomra.


A konferenciára 2017. április 3-4-én került sor Székesfehérváron. A regisztráció után ünnepélyes megnyitó következett, ahol a bizottság tájékoztatása után elkezdődött a pályázatok meghallgatása. A konferenciára 130 pályázat érkezett, ebből a bíráló bizottság 30 pályázatot ítélt előadásra alkalmasnak. Nagyon érdekes és tartalmas pályázatokat hallgattunk meg. Az előadások után Székesfehérvár nevezetességeit tekintettük meg, majd a Városházán tettünk látogatást, ahol a polgármester úr fogadott bennünket. Az ő előadását hallgattuk meg a város történetéről és a díszteremről. Itt felkértek engem, hogy adjak interjút a helyi televíziónak a konferenciáról. A történelmi városnézés után mentünk vacsorázni, ami nagyon jól esett, mert teljesen kimerültünk. Estére jutott még egy táncest is, ahol sok kedves embert ismerhettünk meg. Másnap folytatódott az előadások meghallgatása. A bizottság tagjainak nem volt könnyű dolga, hiszen 30 szép előadást kellett pontoznia.


A záróünnepség után következett az eredményhirdetés. Nagyon izgultam, hogy a zsűri hogyan értékelte a munkámat. Miután az elnök kimondta, hogy én kapom a különdíjat, végtelenül boldog voltam és nagyon büszke, magamra és az iskolámra, hiszen a befektetett sok munka megtérült. A különdíjjal elnyertük a vándorserleget, amely nagy megtiszteltetés és óriási feladat is, mert ennek következtében a 2018-ban megrendezendő XXI. Országos Egészségügyi és Szociális Tudományos Diákkonferenciát a Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium rendezi.


Szeretném megköszönni Nt. Koncz Tibor elnök-lelkész fenntartónak és az iskola vezetésének, hogy támogatták a konferencián való részvételünket. Végezetül, de nem utolsósorban köszönöm Nagy Jánosnénak a felkészítést és a konferencián nyújtott támogatást.


Rácz János

ápoló tanuló


Karcagi Nagykun Református Gimnázium 5300 Karcag, Madarasi út 1-3. E-mail: info@reformatus.eu