"Bibliaolvasó Nap" a gimnáziumunkban, a reformáció 500. évfordulójának nyitórendezvényén

Bibliaolvasó Nap" a gimnáziumunkban, a reformáció 500. évfordulójának nyitórendezvényén


A Kárpát-medence magyar református közösségei 2017-ben számos programmal készülnek a reformáció 500. évfordulójának ünneplésére. Az eseménysorozatot megnyitó rendezvény január 31-én Debrecenben volt. A város Református Kollégiuma, amely folyamatos működésével a közel fél évezredes hazai református oktatás jelképévé vált, erre a napra a Kárpát-medence református iskolái körében "Bibliaolvasó Nap" szervezését kezdeményezte. Iskolánk is csatlakozott a kezdeményezéshez, így ezen a napon, a Szentírás szövegét anyanyelvünkön, hangosan olvastuk az egész iskola közössége előtt.


Koncz Tibor elnök - lelkész úr megnyitó szavai után a tornateremben 6 pedagógus és 14 diák olvasta Isten igéjét hangosan, az iskolánk számára kijelölt szakaszokból. Ismertebb és kevésbé olvasott igeszakaszok felolvasása egyes szövegek esetében kihívás volt, mert sok idegen héber névvel kellett megbirkózniuk a felolvasóknak. A programot színesítette a közös éneklés, a „Tüzed uram Jézus…” című ifjúsági ének, mely szépen szólt a több mint háromszáz énekhang tolmácsolásában.


A „Bibliaolvasó nap” ráirányította a figyelmet a bibliaolvasás és ezen túl általában az olvasás – sőt leginkább a közösségben történő hangos olvasás – ma is megtapasztalható lelki és szellemi áldásaira. Hisszük, hogy ezzel méltóképpen járulhatunk hozzá a reformáció 500. évfordulójának ünnepléséhez.


Türke Beáta


vallástanár


Képek a galériában.



Karcagi Nagykun Református Gimnázium 5300 Karcag, Madarasi út 1-3. E-mail: info@reformatus.eu