Református zenei fesztiválon volt a református gimnázium kórusa

Az ének- és zenekultúra szellemi közkincs, s ezen belül a Kárpát-medencei magyar református zene különösen jelentős színfoltját alkotja a keresztény-nemzeti hagyományoknak. A jelenkor feladata az utókor számára, hogy nemcsak megőrizni, de népszerűsíteni is szükséges a református kórusművek, zsoltárok, népzenei elemek és hangszeres darabok palettáját. E célt a Karcagi Nagykun Református Gimnázium is kitűzte a Karcagi Református Egyházközség jelentős anyagi és erkölcsi támogatásával.

Immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Református Zenei Fesztivált Dr. Bölcskei Gusztáv és Dr. Szabó István püspök urak védnöksége alatt. A fesztivál színtere Budapest eklektikus történelmi városmagja, a Kiskörút szívében a Bakáts tér, a Ráday utca és a Kálvin tér. Az évenként megrendezett Református Zenei Fesztivál küldetése, hogy a Magyarországi Református Egyház nélkülözhetetlen kulturális, társadalmi, szociális és hitéleti munkáját az egyház tagjai és a világ elé tárja. Gimnáziumunk kórusának vezérelve, hogy megőrizzük és megmutassuk református zenei kincsünket, kultúránkat és örökségünket, zengő énekekkel dicsérjük az Urat. A fesztiválon való részvétel lehetőséget biztosít énekkarunknak más kórusokkal való találkozásra, református identitásunk megélésére. A Kárpát-medence egész területéről érkeztek kórusok, mintegy 150 vegyes- és egyneműkar.

Az idén, immáron harmadik alkalommal kelt útra a Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola Vegyeskara, hogy részt vegyen a színpompás rendezvényen. A fesztivál igen bőséges, tartalmas és igényes programokat kínált a résztvevők számára egyszerre több helyszínen, melyekből igyekeztünk minél több alkalmon részt venni.

Pénteken este zsoltárokat éneklő hitvalló fáklyás menet indult a Kálvin térről, a Magyar Honvédség Légierejének zenekarával kísérve, a Kálvin téri - immáron pompásan felújított- református templomba. Az éneklő tömeg megtöltötte a templomot és a késő esti zenés áhítaton a Dr. Balla Péter, a KRE rektora hirdetett igét, valamint a Jerikó rézfúvós együttes szolgált.

 
A nívós programsorozat másik legnagyobb eseménye szombaton a kora esti órákban megrendezett 500 fős fesztiválkórus hangversenye a Nemzeti Múzeum lépcsőjén. A felemelő, ünnepélyes koncert református egységünk, identitásunk és összetartozásunk méltó jelképe.

A fesztivál színes programsorozata minden résztvevő zeneszerető, nyitott lelkű ember szellemét és lelkét gazdagította. Ebben a felemelő közegben tölthettünk el két napot, melyből még sokáig töltekezni és gyarapodni fogunk, és melynek emlékét és élményeit hazavihettük ajándékként magunkkal.

Köszönjük, hogy anyaiskolánk és egyházközségünk mindig segítőkész vezetése, Nt. Koncz Tibor elnök-lelkész és Szentesi Lajos főgondnok urak lehetővé tették támogatásukkal a fesztiválon való részvételünket. Sok kórustagnak lehetetlen lett volna csupán énekes talentumuk birtokában eljutni erre a nívós rendezvényre. Köszönjük a sok-sok biztatást, azt a támogató légkört, motiválást, azt a pozitív attitűdöt, mellyel kórusunk magabiztosan megállta a helyét városunktól távol is.

Székely Éva (karnagy)






Karcagi Nagykun Református Gimnázium 5300 Karcag, Madarasi út 1-3. E-mail: info@reformatus.eu